Narancsos-gyömbéres répatorta

Story



..répatorta second test..


Én kitaláltam, hogy azt szeretnék, de eslőre nem sikerült, majd talán most! Épp sül a kis drágám a sütőbe, és elég jó illatok terjengenek a konyhában míg várok rá, innen figyelve formára, színre, illatra eddig ötös 🙂 

A bejegyzés végére leírom, milyen volt az ízélmény!!





Hozzávalók




A sütőt előmelegítem 4-5-ös fokozatra.

A tojásokat kettéválasztom.

A tojások kivételével mindent egy keverőtálba teszek, a répát, mandulát, xilitet, liszteket, kókuszolajat, fűszereket, majd a tojások sárgáját.

Felverem külön a tojások fehérjét a csipet sóval.

Összekeverem a másik edényben lévő hozzávalókat, és ha elegyedtek, szépen óvatosan forgatom bele a tojásfehérjét, 8-as alakot formálva a hablapáttal (mert itt már azzal dolgozom), mint ahogyan a piskótánál szokás.

Kókuszolajozott, őröltmandulázott  tortaformába öntöm, és sütőbe dogom nagyjából fél órára.

Tűpróbával ellenőrzöm, ugyanolyan az állaga, ha megsül, mint a már emlegetett piskótának.



Tippek, tanácsok



Én 16cm-esre állított tortaformát használtam a sütéshez. Ha ennél nagyobb a formánk, a sütési idő rövidül, természetesen a tűpróba segít, hogy tudjuk, mikor jó!




És hogy mivel?




Bőven kentem meg narancslakvárral a közepét, miután kettévágtam, és a tetejét is megdíszítettem a narancs másik felével, egy kis porxukorral, és narancshéjjal! 

..este lett kész, és már a fele nincs meg! 

Na ki találja ki, hogy milyen lett??? 🙂





Címkék: , , , , , , , , ,
Tovább a blogra »